Matematikai szöveg szerkesztése Word 2007-ben

Egy olyan cikket írtunk most, amiben viszonylag sok matematikai szimbólum, egyenlet szerepelt. UML szekvencia diagramok szemantikájával foglalkoztunk, és ennek kapcsán mások megoldásait vizsgáltuk. Vagy húsz kapcsolódó cikk volt a témában, és ezekben aztán minden szimbólum előfordult:-) Csak párat felsorolok:

image

A dokumentumban eredetileg csak szöveg meg képek voltak, így Word 2007-ben kezdtem el. Összeraktam a szükséges stílusokat, aztán korlátoztam a formázást, hogy csak a megadottakat lehessen használni. Minden jól is ment, de aztán elkezdtek szaporodni az egyenletek a szövegben:-). Most először használtam a Word 2007 új egyenletszerkesztőjét, és az első benyomások egész jók voltak. Egyetlenegy szimbólum kivételével mindent megtaláltam, amire szükségem volt, és az eredmény is egész jól nézett ki. Aztán amikor kezdett 40 oldalra felduzzadni a cikk (a fene se gondolta volna az elején, hogy ennyi lesz:), jöttek a problémák. A hosszú egyenleteket teljesen furcsa módon tördelte, az egymás között cserélgetett verziók között a képhivatkozások elromlottak, látszólag véletlenszerű módon átalakította a képleteket. Ami viszont igazán zavaró volt, hogy egyszer csak nem lehetett elmenteni a fájlt, a Word annyit mondott, hogy fájlhiba történt. Process Monitorban nem találtam semmi különöset, végül néha az segített, hogy elfogadtam az összes korrektúrát, néha pedig egy két sorba tördelt egyenletet kellett beletuszkolni egy sorba, vagy úgy módosítani, hogy ne laphatáron legyen a sortörés a két része között. Ezeket úgy tűnt nem szereti, de a végén már volt olyan, hogy ezekkel se tudtam rávenni, hogy mentse el a módosításokat. Súgóban természetesen semmi értelmes információ, csak annyi, hogy az Egyenlet beszúrása gombbal lehet egyenletet beszúrni. Már éppen ott voltam, hogy többet Wordöt soha nem használok olyan dokumentumhoz, amiben képletek vannak:), amikor megtaláltam ezt a blogot.

Murray Sargent: Math in Office

Eszméletlen jó, mély technikai írások vannak benne tipográfiáról, az új Wordről, tudományos cikkek előkészítéséről. Érdemes megnézni az önéletrajzát is. Írta, hogy 1970 óta foglalkozik tudományos cikkek írásával és szerkesztésével, szóval látott már pár dolgot:) Sok mindent meg lehet tudni arról, hogy hogyan és miért így működik az új egyenletszerkesztő. Két féle üzemmódja van:

  • lineáris: billentyűzetről begépelhető forma, pl. alsó indexet így ír az ember: l_0, speciális szimbólumoknál meg általában a LaTeX-es nevük működik, pl. \beta (fontos, ezek nem parancsok, ezeket a Math Autocomplete helyettesíteni fogja a megfelelő Unicode szimbólummal)
  • professzionális: ez amikor a képleteket megjeleníti úgy, ahogy papírra is leírnánk, tehát rendes törtek, alsó és felsőindex, stb.

A kettő között a Word automatikusan vált, ahogy szépen építi fel a formulát, és már egyértelmű, hogy melyik rész hova kerül (részletek). Így már érthető volt egy csomó dolog, ami eddig zavart:).

Találtam egy másik nagyon jó összefoglalót, ebben is nagyon sok profi dolgot leírnak, így már azért mindjárt komolyabbnak néz ki a Word 2007:

Creating Equations in Microsoft Word

Szépen lépésről-lépésre végigmegy a fontosabb funkciókon, ezt egy az egybe be kéne rakni a súgóba!:) Ami nekem nagyon hasznos volt, az az a tanács, hogy használhatunk mátrixokat szöveg és egyenlet közös pozícionálására, és az \eqarray parancs.

Ezek után két gondom maradt:

1. Többsoros egyenletek: Itt ha több különböző egyenlet van, akkor a mátrixos megoldás, az \eqarray vagy a itt leírtak segítenek a megfelelő igazításhoz (hasonlóan a LaTeX-hez be kell állítani az igazítási pontokat). Amivel továbbra is gondom van, az az olyan kifejezés, ami több sorba fér csak ki. Ilyenkor a Word automatikusan tördeli, de valahogy nem tetszett a behúzás mértéke. Ezt lehet állítani az egyenletszerkesztőben az Eszközök lenyíló menüjében (az itt lévő beállításokat érdemes egyébként végignézni!), de ez az összes egyenletre közös. Ez pl. ezt eredményezi:

image

Azt szerettem volna, hogy a második sor mindenhol az egyenlőség jel után kezdődjön, de a behúzás mértéke nem egyenletszintű beállítás:(. Persze mátrix/táblázat segítségével tudom úgy pozícionálni, hogy az jó legyen, de ez egyrészt körülményes, másrészt, ha változik pl. a margó, akkor az egész elcsúszhat.

2. Formázás korlátozása és egyenletszerkesztő együttes használata: az egyenletszerkesztő a szokásnak megfelelően dőltre állítja a változókat reprezentáló betűket. De ha be van kapcsolva a "Formázás korlátozása az engedélyezett stílusokra", akkor ezt nem teszi meg, és kézzel se lehet állítani a formátumot értelemszerűen. A Kiemelés stílus (ami dőltté teszi a betűt), pedig nem ugyanolyan dőlt betűt eredménye. Ezt megkérdeztem az MS newsgroupban, remélem, tud valaki segíteni:)

Összességében:

  • az alapötletek jók, van pár dolog, amiben akár idővel talán jobb is lehet, mint a LaTeX (a LaTeX-et is csak most tanulgatom,  valószínűleg az egy ezrelékét se látom, hogy az mit tud, szóval lehet, hogy tévedek). Amiket én észrevettem, az a zárójelek automatikus méretezése (nem kell \left és \right, \bigl és \bigr), hosszú egyenletek tördelése (nem kell \split, már amikor működik:), és jó pár helyen nem kell speciális parancsot használni, így gyorsabb beírni és olvashatóbb is (pl., törtet simán a/(a+1) és nem \frac{a}{a+1}). Valamint Unicode-ot használ, így nem kell Zolt{\’a}n módon leírni a nevemet:) Persze látszik, hogy ez még az első verzió, és inkább csak próbálgatják a lehetőségeket. A fájl mentés hiba ezután is többször előjött, az automatikus pozícionálás nem mindig tökéletes. TeX/LaTeX-et meg van már majd 30 éve csiszolják:)
  • Saját magunknak jó írni benne, meg próbálkozni, de egyelőre semelyik kiadó nem tud mit kezdeni vele. Egy jó összefoglaló olvasható itt: Word 2007 Scholarly Publishing Update. Azóta megjelent az Article Authoring Add-in béta változata, ez ha elkészül, remélhetőleg meg fogja változtatni a helyzetet. Eddigi tapasztalatom az volt, hogy a kiadók (IEEE, Springer) Word sablonja elég katasztrofális, abszolút nem használta ki a lehetőségeket, ezt az új formátumot talán már jobban be tudják illeszteni a saját folyamataikba.

UPDATE: természetesen a legfontosabb különbséget, hogy Unicode-ot használ, kihagytam. Javítottam a szöveget.

Advertisements
Kategória: Research | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Csenge szerint:

    jól jött, köszi!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s